Túra beszámoló
Felvidéki kalandozás után
A Rómaifürdő SE történelmi múltunk nyomain járó, kaland kereső csapata áprilisban a felvidéki tájakon barangolt három napon át. Emlékhelyeket, szülőházakat, szobrokat kutattak fel, közben emlékeztek, az emlékek között kutattak, évszámok, idézetek, a jelenünket meghatározó múltbéli eseményekre. Ha a Felvidék nevét említjük, ösztönösen adódik a kérdés: melyik része? Igen, mert annyi erre felé a látni való, hogy csak kicsi szeletekben érdemes fogyasztani. Az egyesület utazói ezúttal Szlovákia dél-keleti felén jártak, egy kis északi kitekintéssel. A túrára szabott idő így is csak arra volt elegendő, hogy bizonyságot nyerjenek: ide vissza kell térni! Mikszáth Kálmán falujánál, Szklabonyán álltak meg először, hogy rácsodálkozzanak a palóc író ifjú kori képére, abban megegyezve, hogy bizony egyikük sem azonosította volna az általánosan ismert pocakos-pipás íróemberrel. Sztregován a Madách kastély ajtaja, így a kiállítás sem nyílt meg előttük, de a kastély udvarán épült iskola diákjai készségesen vezették el őket a Madách síremlékhez. Losoncon előbb egy toronyház tetejéről néztek le a kisváros forgatagára, majd Kármán József sírkövét keresték meg, és vetettek egy pillantást a Redutára, Losonc vigadójára, ahol számtalan nagy magyar elődünk múlatta az időt. A Füleki vár pénztárosa - Gyula -, aki valójában geológus, rögtönzött történelem órát tartott, geológiai ismeretekbe ágyazva. Így derült ki, hogy a vár egy vulkán tetejére épült. Rimaszombat történelmi főterét - valamennyiük megdöbbenésére - egy kivehetetlen formájú, reklámfeliratokkal terhelt üvegépítmény csúfítja el. Az utazó csapat a város két híres szülöttjének - Blaha Lujza és a szobrász Ferenczi István - emlékhelyénél keresett választ a szinte csak maguknak feltett kérdésekre. Petőfi és Tompa Mihály egymásra tekintő szobrait a lemenő nap utolsó erejével világította meg.
Szálloda a hegyen - Hotel Dam
Mielőtt bárki azt hinné, hogy ez egy régi szlovák tévésorozat címe, elárulom, hogy itt pihentek meg a Rómaifürdő SE túrázói két felvidéki élményvadász-nap között.  A hely érdekessége, hogy egészen közel Kassához egy hegytetején állva várja az erdei szerpentinen érkező vendégeit, és az igazgató - Laczkó Frigyes - mindent elkövet, hogy a vendégei jól érezzék magukat. Az első esti kedélyes fogadtatás és beszélgetés után át is alakult a történelmi nyomkeresők programja az igazgató úr javaslatai alapján.
Irány észak!
Ez lett a jelszó. Szepes váránál folytatódott a kirándulás, a csapat lelkesen vette be a környék legmagasabb  magaslatára épült erődítményt, míg Késmárkon Thökölyre emlékeztek, és egymás után keresték fel a múltidéző helyeket. Lőcsén arról folyt a vita, hogy valóban ott forgatták-e a Fekete város című magyar film jeleneteit, miközben rácsodálkoztak a mennyire megmaradt a hely régi korokat idéző hangulata. Már alkonyodott, amikor Bártfa főterére értek. Egy pillanatra úgy tűnt a templomba is bebocsátást nyernek, de csak egy csoport érkezett, utánuk pedig szigorúan becsukódott az ajtó.
"Hej, Rákóczi..."
A túra utolsó napján Kassán nagy segítséget jelentett az útikönyv a tájékozódásban, de legalább ennyire fontosnak bizonyult Laczkó igazgató úr kézzel rajzolt térképe, hogy vendégei rátaláljanak Márai Sándor frissen felavatott szobrára. Ha Kassa, akkor Rákóczi. Az utazók a Dómot vették célba, hogy tisztelegjenek a fejedelem sírjánál, de vasárnap lévén nem nyertek bebocsátást. A Rákóczi-házba - a rodostói ebédlőház másolata - csak a városi műemlék börtön három szintjének megtekintése után juthattak be. Rövid családfa felépítés, néhány tárgyi emlék és rengeteg festmény, rajz, amelyek segítenek elképzelni a száműzöttek törökországi életét. Fotók a Rákóczi hamvak hazatéréséről, fémkoszorúk  az előtte tisztelgőktől... ennyi. Igazából tartalommal csak a magyar lélek tudja megtölteni... mondják. Kassára még maradt egy sétányira való idő: Kazinczy, Batsányi és végül Márai Sándor. Egy-egy tábla: "itt élt és alkotott". És a szobor, ahol akár meg is pihenhet az arra járó, hogy megossza a gondolatait Máraival.
Útban hazafelé Krasznahorka vára hívogatta a csapatot, de mielőtt a vármagaslat felé indultak, betértek Krasznahorkaváralján Andrássy Franciska és Dénes mauzóleumába,  ami leginkább egy kis palotához volt hasonlatos. Ez a "mesebeli palota" egy egyedülálló szecessziós műemlék, amelyet Andrássy Dénes építtetett feleségének, ahol nem csak a pazar díszítés ragadja magával a látogatót, de szívesen elmereng a házaspár édes-bús történetén. A történelmi utazás hátra maradt idejében az Andrássy családé volt a főszerep: Krasznahorka, Betlér és Rozsnyó. Egy vár, egy kastély és egy város, ahol látszatra megállt az idő, pedig csak a látogató fantáziája szabadulhat el az évszázados falak, a hatalmas park és a múltidéző templomok láttán. 
"Az időben minden megmarad, de olyan színtelen lesz, mint azok a nagyon régi fényképek, melyeket még fémlemezre rögzítettek. A fény, az idő lemossa a lemezről a vonások éles és jellegzetes árnyalatait. Forgatni kell a képet, s a világítás bizonyos fénytörése szükséges ahhoz, hogy a vak fémlemezen megismerjük azt, kinek arcvonásait egyszer magába szívta a tükörlap. Így halványodik el az időben minden emberi emlék. De egy napon fény hull valahonnan, s akkor megint látunk egy arcot."
(Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek)
7
|
